Sztori & ars poetica

2020-ban azzal az előzménnyel indult el friss produkciókkal és klasszikus filmekkel foglalkozó podcastünk, hogy Rácz András, a Könyvkultúra Magazin főszerkesztője és Palovits Ildikó filmes producer, gyártásvezető összeismertetett bennünket. Amikor először leültünk beszélgetni, pár perc alatt kiderült, hogy – igaz, még soha nem találkoztunk – úgy tudunk egymással szövegelni, mintha már évek óta ismernénk egymást, s a filmekről akkori beszélgetésünk, mintha egy korábbi hosszú diskurzus folytatása lett volna. Ekkor erősödött meg bennünk fenti két barátunk azon gondolata, hogy dolgozzunk együtt egy podcasten. A műsorok lényegét, üzemanyagát a budapesti filmrendező beavatottsága, szakmai berkeket belülről jól ismerő világlátott egyénisége és a különböző vendégek mozinéző mániákus rajongása adja. A 2020 Filmodüsszeia hetente új adással jelentkező podcast tehát, melyben a filmszínházakban és streamoldalakon vetített produkciókkal teli filmes világ legfrissebb attrakciói és moziművészet legnagyobb klasszikusai is kibeszélésre kerülnek.

Error validating access token: Session has expired on Tuesday, 01-Aug-23 01:15:37 PDT. The current time is Friday, 19-Apr-24 11:56:19 PDT.

Feliratkozás

Legutóbbi bejegyzések